Egy
bácsihoz hívtak, hogy kell valami korlát egy ágyhoz. Mert sajnos a
bácsi le van bénulva és éjjel nincs vele senki. Nappal egy öreg
néni látja el az ágyban fekvőt. Hiába tettek székeket az
ágyhoz, reggelre a bácsi mindig a földre került.
Mostanában
nagyon összegyűltek az ilyen apró munkák. A baj, hogy ezek mind
sürgősek és akkor elcsúsznak a határidők a nagyobbacska
munkáknál. És így válok komolytalanná. Megszoktam már.
Elmentem
a bácsihoz, ő magyar, románul majdnem semmit nem ért, a néni meg
román, nagyon keveset ért magyarul. Szerencsére valamennyit tudok
mindkét nyelven.
A bácsi elmondta, hogy kell neki egy korlát,
eddig székeket tettek oda, de mi lesz az angyalokkal, akik éjjel a
székeken ültek, ha én most korlátokat teszek oda neki? A néni
meg azt mondta, hogy találjak ki valami könnyű rácsot, hogy
nappal ő is könnyen elvehesse, de meg is tartsa a bácsit éjjel az
angyalaival együtt.
Hát
nehezen jött az ihlet a ráccsal. Volt egyéb befejezni valóm, meg
tele lett a fejem a faházakkal. Hogy legyen? Kivel? Mivel? Mi lesz a
családdal? Stb. Aztán az a valaki, aki elküldött a bácsihoz,
újra hívott, hogy kitaláltam e valamit? Megígértem hétfőre,
azaz mára. Aztán vasárnap kiagyaltam egy könnyű valamit. Fel is
szereltük ma reggel. Mindenki boldog volt. Nem esett szó az
angyalokról többet, én sem erőltettem. A néni akart fizetni
valamennyit, nem fogadtam el.
Mondtam
Giginek, csak ide ne kerüljön az ember. Nem kérek mást Istentől,
ha én is ilyen helyzetbe kerülök, kerüljön egy lúzer asztalos,
aki tákol majd nekem egy rácsot. Amin az angyalok is
csimpaszkodhatnak.
Megnyomtuk
az autót, beindult és már tekertünk egy másik munkához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése